Ahol annak az összehasonlítása folyik, amik itt és most vagyunk, azzal, amivé később válni akarunk, ahol a gyakorlati életünket azzal az ideállal vagy modellel hasonlítjuk össze, amelyhez alkalmazkodni akarunk, ott igazi szeretet nem létezhet. Minden összehasonlítás utálatos, minden összehasonlítás félelmet, irigységet, büszkeséget, stb. hoz magával. Félelmet attól, hogy nem érjük el, amit akarunk, irigységet mások előrehaladása miatt, büszkeséget, mert mások felett állónak hisszük magunkat. A gyakorlati életben – éljünk bárhogyan, legyünk akár csúnyák, irigyek, önzőek, kapzsik stb. –, az a fontos, hogy ne adjuk ki magunkat szentnek, induljunk ki az abszolút nullából, és értsük meg önmagunkat mélyen, úgy ahogy vagyunk, és nem úgy, ahogy lenni akarunk, vagy ahogy véljük, hogy vagyunk.